Ritkán van lehetőségem Anna barátnőmmel beszélgetni. Nagyon régi a barátságunk, még általános iskolában lettünk a legjobb barátnők, és ez megmaradt felnőtt korunkra is. Igaz az útjaink most kicsit elváltak, de ha lehetőségünk van, mindig találkozunk.

A barátságunk

Általános iskolában ismerkedtünk össze, mint említettem is. Hasonlóak voltunk, ugyan azon érdeklődési körrel. Miután elsőben mindenki olyan kis visszahúzódó az első napon, senki nem akar nagyon ismerkedni, beszélgetni. Nálunk sem volt ez máshogyan, valami okból kifolyólag mégis egymás mellett kötöttünk ki, egy padban. A tanítók megkérdezték egyesével a gyerekeket, hogy hová szeretnének ülni. Volt akit igyekeztek kicsit terelgetni, aki mondjuk szemüveges volt, vagy kicsit pityergős, igyekeztek az első sorba ültetni, hogy közelebb érezze magát a tanítókhoz.

Én a sor vége felé voltam, mire oda kerültem, nem nagyon volt már szabad pad. Anyám elmondása szerint, kikötöttem, hogy én biztosan nem fogok fiú mellett ülni, mondjanak akár mit is. Én rám került a sor, emlékszem, körbenéztem az osztályban, és megláttam Anna kezében egy plüss elefántot. Olyan kicsi kis kulcstartó szerű volt, de kivehető volt, az állat forma. Miután én is szeretem az ormányosokat, így úgy döntöttem, hogy oda ülök mellé. A tanító néni kedvesen rám mosolygott, és igent mondott. Persze a padhoz érve már nem voltam ennyire bátor, de Anna köszönt, és rám mosolygott, és bemutatta az elefántját nekem. Attól a pillanattól kezdve barátok lettünk.

Az idő múlása

Ahogy teltek az évek, mi is úgy lettünk egyre jobb barátok. Megosztottuk a titkainkat egymással, és a bánatunkat is. Persze mire felsőbe kerültünk, már a fiúk is téma volt finoman köztünk, kinek ki tetszik, és ilyesmik.

Az általános iskola után kicsit szétváltak az útjaink, mert én gimnáziumba mentem anyám unszolására, ő pedig vendéglátó ipari iskolába. Persze a kapcsolatot tartottuk, és hétvégente találkoztunk is.

Ma már mind a ketten felnőttek vagyunk, de a kapcsolatunk, a barátságunk él. Igaz néha sokáig tart, hogy találkozzunk, de a világháló segítségével lehetőségünk van minden nap beszélni, ha úgy adódik.

Anna külföldre ment dolgozni az iskola után pár évvel. Ritkán van itthon, de ha igen, tuti, hogy szakítunk arra időt, hogy a kedvenc kávézónkban egy süti mellett jól kibeszéljük az elmúlt időszakot. Ő mindig mesél róla, hogy milyen kint, milyenek az ausztriai álások. Merre járt éppen, vagy mi történt vele. Már két éve, hogy kint dolgozik. Ő nagyon szereti mind a két szezont kint. Ha jó idő van, akkor azért, ha pedig hideg, és minden havas, akkor pedig azért. Már jó ideje fűz, hogy menjek ki hozzá egyszer, a főnöke is megengedi, hogy pár éjszakát nála töltsek, hiszen egyedül van egy szobában, egy matraccal nyugodtan ott tudok aludni, az pedig úgy is van. Elmehetnénk a hegyekbe sétálni, mindig mondja, hogy milyen más kint, amikor esik a hó, sokszor küld képet is, amerre éppen jár, hogy ekkora hó soha nincs itthon, és hogy látnom kell.

Talán idén, a téli szezonban kijutok hozzá pár napra, és akkor megmutathatja az ő híres havas hegyeit. Igaz, előtte még be kell szereznem valami jó meleg tél hacukát, mert én olyan fagyos vagyok, hogy biztosan meg fogok odakint fagyni.