Én az a típusú lány vagyok, aki képes több ideig készülődni egy bulira, mint ameddig maga a party tart. A barátom ettől sokszor kikészül, de azért elfogadja. Inkább a humoros oldalát próbálja látni ebben a mániámban, és nem felidegesítenie magát.
Két dolog van, ami igazán fontos számomra, hogy rendben legyen, mielőtt elindulok szórakozni: a ruházatom és a hajam. Ezek azok, amikre kifejezetten kényes vagyok.
Elég sok bulizós ruhát gyűjtöttem már össze az évek során, így bőven van miből válogatnom. Talán pontosan ez az oka annak, hogy sokáig tart a készülődés.
Mikor persze elmegyünk valahova szórakozni, sok minden múlik azon is, hogy pontosan milyen helyre is megyünk. Ha például egy bárba látogatunk el, akkor annyira nem fontos az, hogy kényelmesen tudjak mozogni a ruhámban, hiszen ott nem szoktak az emberek táncolni. Azonban, ha egy olyan helyre megyünk el, ahol vannak táncterek, ott már lényeges szempont az, hogy a cipőm alkalmas legyen a táncra is.
Persze az egésznek az a lényege, hogy jól nézek ki, és még véletlenül se hasonlítson az öltözékem valamelyik barátnőmére. Ez nem csak engem szokott zavarni, hanem őket is. Tudom, biztosak sokan vagytok úgy, hogy mosolyogtok ezen, de hát mi ilyenek vagyunk.
Én amúgy általában a táncolós helyeket szeretem, így olyan cipőket hordok, melyeknek könnyebben lehet mozogni. Persze ezek azért nem egyszerű sportcipők, hiszen nekem fontos, hogy valahogy ki is nézzenek. Szerencsére azért léteznek olyan cipők, melyek ezeket az igényeket egyszerre képesek lefedni.
Legutóbb mikor egy buliban voltam, észrevettem, hogy a barátnőmnek milyen szép pénztárcája van. Én, aki annyira oda figyel az öltözködésére az ilyen helyeken, eddig ezt nálam valahogy nem volt szempont. Rájöttem arra, hogy egy ilyen kis dolog is mennyire tudja befolyásolni az ember megjelenését egy klubban. Úgy döntöttem hát, hogy ezen valahogy változtatnom kell, hogy a legközelebbi bulin ez a dolog is klappoljon. Szerencsére ismertem egy helyet, amiről tudtam, hogy majd képes lesz rajtam segíteni ebben a tekintetben.
Ez egy olyan áruház, ami tökélyre vitte az online vásárlás fogalmát, és akiket a cipomarket.hu címen keresztül van lehetőségünk elérni. Ez a webes áruház azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a vásárlók gyorsan, könnyen és olcsón vásárolhassák meg a különböző minőségi holmikat.
A weboldal tetején jól látható az, hogy meglehetősen széles skálán mozognak az kínált termékek az ügyfelek számára. Találhatunk itt például rengeteg cipőt, melyek között az elegánsabb darabok mellett felfedezhetőek a sportosabb társaik is.
Azonban bőven találhatunk itt más lábbeliket is: bakancsokat, bokacsizmákat, papucsokat és még sok minden mást is.
Ez az internetes áruház nagyon oda figyelt arra is, hogy a nőknek és a férfiaknak egyaránt kielégítő kínálatot biztosítson a termékeikből.
Ezúttal azonban engem most nem a cipők érdekeltek. A célkeresztemben most egy női bőr pénztárca helyezkedett el, mely termékek ez a webes áruház szintén erőteljesen elhelyezett a kínálatában.
Az volt a tervem, hogy pontosan leírom, hogy hány darab, nőknek készült pénztárcát is helyeztek el a termékkínálatukban, azonban ez egy olyan nagy szám, hogy inkább feladtam a számolást. A lényeg az, hogy nagyon sok.
Az a legjobb az itt található gyártmányokban, hogy nagyon különböznek egymástól. Mindenféle kialakításban találhatunk itt magunknak egy pénztárcát, és ezt a termékeknek a színéről is elmondhatom. Továbbá vannak itt olyanok is, melyeken szép minták is szerepelnek, ha esetleg valakinek az a feltett szándéka, hogy ilyen szeretne. A lehetőségek itt szinte végtelenek.
A termékek márkái is megérdemelnek néhány szót. Én nagyon értek ehhez a témához, így nyugodtan leírhatom, hogy az itt forgalmazott árucikkek csak is a legkiválóbb gyártóktól származnak. Az egészem biztos, hogy a női bőr pénztárcákból mi itt csak a legjobbakat fogjuk megtalálni. Persze ez a többi termékcsaládra is teljességgel igaz.
Mikor az emberek meglátják ezeket a világmárkákat, általában van bennük egy rossz érzés, hogy ezek biztosan nagyon drágák lesznek. Nos, erről itt szó sincs! Ez az internetes bolt tesz róla, hogy az itt található árucikkek elérhető áron lehessenek kaphatóak! Az itt található árak teljesen versenyképesek!
Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy itt egészen komoly árengedmények léteznek, akkor a fenti állításom duplán igaz! Itt akár még egy 70%-os kedvezménybe is könnyedén belefuthatunk! Ezeknek az akcióknak hála én már számtalan hihetetlenül menő termékhez hozzá tudtam jutni, hihetetlenül alacsony áron.
Nem véletlen, hogy a hírlevelükre is fel vagyok iratkozva, mert így az elsők között értesülhetek mindig, ha valamilyen új akciót hirdetnek meg. Ezekre nagyon érdemes vadászni, higgyétek el nekem!
A vásárlást felgyorsítja az, ha van vásárlói fiókunk náluk, de ez egyáltalán nem kötelező. Ha esetleg valaki utálna regisztrálni, akkor sincs semmilyen akadálya annak, hogy válogasson és vásároljon a weboldalukon.
Az oldalon egyébként nagyon egyszerűen tudunk navigálni a termékek között, ami nagyon jól jön, hiszen már említettem, hogy rengeteg itt a választék. Így sikerült viszonylag hamar rátalálnom arra a női bőr pénztárcára, amibe azonnal szerelmes lettem.
A pénztárca XL méretű, ami nekem pont a megfelelő. Azonban, ami ennél is fontosabb a számomra, hogy gyönyörű szép a tervezése ennek a terméknek. Elegáns, de közben még sem túlságosan hivalkodó. Pontosan azt a stílust képviseli, amit én annyira szeretek.
Azt már viszonylag nehezen tudtam eldönteni, hogy melyik színt is válasszam, mert abból bizony jó sok a lehetőség. Egész pontosan hat darab színben lehet kiválasztani ezt a pénztárcát. Van itt piros, barna, fekete, szürke, zöld és még rózsaszín is. A választásban nagyon sokat segítettek a termékfotók. Végül így döntöttem a zöld szín mellett. Ezt követően már csak annyi volt a dolgom, hogy berakjam az online vásárlói kosárba.
Mivel regisztrált felhasználó vagyok, ezért a szállítási és a vásárlási adataim már előre meg volt adva. Így gyakorlatilag tényleg csak néhány gombnyomásnak kellett történnie ahhoz, hogy a vásárlás befejeződjön.
Én mindig házhozszállítással szoktam innen rendelni, mert számomra ez a legkényelmesebb megoldás, de egyébként használhatunk csomagátvevő pontokat is, ha valaki inkább azt a megoldást preferálná.
A fizetési lehetőségek a megszokottak: kártya, előre utalás, vagy utánvét. Ezekből a lehetőségekből én már kettővel is éltem, és teljesen biztonságosak.
A pénztárcám azóta már rendben megérkezett. Nagyon jó érzés volt a kezembe venni, valahogy olyan kellemes a tapintása is. Nagyon kényelmesem el tudom benne tárolni a holmimat is, de ami a legfontosabb, hogy pontosan olyan szép, mint amilyenek én azt elképzeltem a termékfotók alapján.
Más sokadik alkalommal bizonyította ezt a webshop, hogy érdemes innen rendelnem!