Mivel
én nagyon tervezgetős típus vagyok már jó előre elkezdem
keresgélni a következő évi nyaralásunk helyszínét, ez akár
odáig is fajulhat, hogy az indulási év előtti telén. Nem csak az
akciókat nézem, természetesen azt is első körbe, hogy az oda
jutás legyen költséghatékony, de az utazás helyszínén
megfelelően tevékeny programokkal dúsított élményekkel
gazdagodjon a család. Legyen szó vízisízésről, vagy egy banánon
való száguldáson, nekem természetesen nem csak az extrémebb
sportok a fontosak, de szeretem, hogy ha az adott helyen, vagy annak
közelében egy természeti vagy nemzeti park található, mindazok
mellett, hogy az adott város nevezetességeit is megnézzük, így a
kultúra, a szórakozás, és a pihenés is összhangban lesz.
De mielőtt belevágnék teljes erőfeszítéssel a nyaralás megszervezésébe, a lakásunk eladása fontosabb, prioritást évező feladat. Már találtunk is egy potenciális vevőt, már csak egyetlen hiányzó részlete van az adás- vételi megkötésének -ez nem más, mint a lakásunk energetikai tanúsítványának megszerzése. Egy energetikai tanúsítvány megléte fontos szempont a lakás eladásában, hiszen ezzel a tanúsítvánnyal tudjuk bizonyítani, hogy a lakás energia felhasználása nem túlzott, irracionálisan sok. Teljesen érthető módon ki van kötve jogszabályilag, hogy ennek megléte szükséges az eladás megkötéséhez. Ám gyorsan kellett találnom, egy céget, akik ezt a tanúsítvány kiállítását elvégzik, természetesen rövid időn belül, hogy a lakás eladásra kerüljön, és én a nyaralás megszervezésére tudjak teljes mértékben koncentrálni. Tehát mint minden ilyen alkalommal, amikor gyorsan volt szükségem szakértők segítségére az interneten kezdtem el kutatni, és szerencsére gyorsan találtam is egy céget, aki energetikai tanúsítványok kiállításával foglalkoznak, és ami zseniálisan megtetszett bennük, hogy a tanúsítvány elkészítését nagyon rövid időn belül vállalják.
Meg is kerestem őket, miután átfutottam a honlapjukat, tájékozódva, hogy milyen szolgáltatásokat tudnak nyújtani. Nagyon korrekten és lényegre törően szerepel minden információ az oldalukon, még egy gyakorlatlanabb internet felhasználó is, minden információt megtalál, amire egy tanúsítvány megszerzésénél szüksége van. Felkerestem őket, és mint azt a honlapukon is írják, a lakáshoz legközelebb tartózkodó mérnök kollégájukat küldték, hogy felmérésével segítse a tanúsítvány megszerzését, ezzel hozzájárulva a lakásunk eladásához. A mérnökkel rövid egyeztetés után találtunk egy időpontot, ami mindenki számára megfelelő volt, így akkor pontosan, késés nélkül meg is érkezett,, és elkezdte felmérni a lakást. Miután végzett még ott a helyszínen elküldte a központba az adatokat, hogy a benti kollégái hozzá tudjanak látni az energetikai tanúsítvány kiállításához. Ez a folyamat nagyon gyorsan megy azáltal, hogy ennyire összetartóan és összhangban tudnak dolgozni. Így már sokkal jobban hihető az a verziója az oldalnak, hogy 12-14 órán belül a megrendelő kézhez tudja venni a tanúsítványt. Hiszen az információ átadása nagyon gyorsan meg, így már nem is csoda, hogy minden milyen gyorsan készen lesz. Ez a csodás cég mindenre gondol, hiszen egy lakás eladásnál minden perc számíthat, és ha ez a tanúsítvány nem áll rendelkezésre a szerződés aláírásakor, akkor a vevő el is állhat az üzlettől, ezért is nagyon fontos, hogy gyorsan dolgozzanak. Szuperül működik a rendszerük, és mivel én azt kértem, hogy egy futár hozza meg számunkra az elkészült anyagot, ez így is lett. Tényleg rövid időn belül ott volt az elkészült vélemény, amivel már mehettünk is az ügyvédhez, hogy elkészítse az adás- vételit.